bohózat vagy bohó nap lett
nem tudom magam sem
csak az a biztos, legrosszabb rémálmom
vált valóra egy szép őszi délutánon, mikor is
a guruló vonat ablakából látom,
padon hagytam a fele csomagom.
telefon, állomásfőnökség, miben segíthetünk?
padon maradt a cucc. már szaladunk is. sietünk
mikor vehetem át? mikor szeretné? lehet vasárnap este?
aaaa hát mit képzel? válasszon egy hétköznap reggelt
hétfő. hétfőn a kolega nem lesz, jöjjön kedden
ha siet, lehet első irodanyitáskor reggel.
rendben, hajnalban felkeltem, az órámat skippeltem,
a városon átkeltem, jehova tanuit túléltem, reggelit nem vettem, de még csak egy kávét sem főztem, annyira siettem.
ahogy tanácsolták, elsőként érkeztem,
bár ehhez pár öregasszonyt a t70-es rangjelzésű cekkerrel fellöktem, de sikerült, a versenyt én nyertem.
mindezt 3 füzetért és 1 ezer forintos utángyártott töltőért
kolléga megérkezik, kérem a cuccomat
harmadikra érti meg, mert ő még csak ásit nagyokat
de mikor odaér a vezérhangya
még a pici kis jókedv is elhagyja
miért tőlem akarja? én az ügyfèlszolgálat vagyok!
én meg ügyfél. telefonon a kollégája önhöz irányított.
melyik?
nem mindegy? az egyik. ha nem önnél, csak mondja,
hol kapom vissza, és az egyik làbam itt a másik ott van.
földszinten jobbra, icukát keresse.
lent, jobbra, bemegyek,
ügyfélszolga küldött, icukàt keresem.
én vagyok, mondja a cigarettát sodró kávét kortyolgató
bálna méretű bálnatetem.
ha ő icuka, akkor én
petikekekekekekeke.
paraszt módon visszaküldött az ügyfélszolgálatra.
onnan le a pénztárakba (??), majd tovább a forgalmiba.
két órája bolyongok a máv-útvesztőben
mikor labor miatt végleg feladni kényszerültem.
azért hatalmas csodában reménykedve
gyors kiszaladtam a sínekhez
és a padon, elhagyatottan, kissé szomorkásan
megláttam a táskámat.
Isten ma rajtam gyakorolta a kegyelmet, a reggelemen meg szerintem visítva nevetett.
hogy fognak unatkozni ezek a szegény sràcok...?
gondolta Isten egy nap, és megteremtette a máv-ot.
